Szendi Ágnes

1963. március 25-én született Esztergomban.

Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte: 8 éves korától zongorázik, 9 éves korától komponál. Zongora – és zeneszerzés szakon volt a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja 1977 – 82 között. Első diplomáját 1988-ban szerezte az ELTE Tanárképző Főiskolán ének-zene tanárként és karvezetőként. Ugyancsak ebben az évben lett a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola zongora- és szolfézstanára, jelenleg is ezt a munkakört tölti be.

Egyetemi oklevelet kapott még újságírásból és szociológiából / 1998, 2000 /.

2004-ben végzett a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében mint zongoratanár és kamaraművész.

Tagságai:

- Alkotó Muzsikusok Társasága 1995-től zeneszerzőtag, 1998-tól sajtóreferens.

- Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2001-2002-től a Komolyzeneszerzők Osztályának tagja.

- Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2003-tól zeneszerzőtag.

Főleg kamarazenét komponál, kedvenc területe a hangszeres kamarazene. A több mint 300 műve között gyermekeknek írt darabok is vannak.

Alkotásai időnként elhangzanak a Komárom-Esztergom Megyei Zeneiskolák Kamarazene Fesztiváljain, és rendszeresen szerepelnek az Alkotó Muzsikusok Társasága koncertjein, valamint kétévente önálló szerzői hangverseny keretében szólalnak meg az Óbudai Társaskörben 2002-től. Korábban / 1994, 1995 / ugyanezen a helyen a Continuo Zeneiskola hallgatójaként rendeztek számára zeneszerzői bemutatkozó koncertet.

Lencsés Lajos Stuttgartban élő magyar származású oboaművész műsorán tartja„ Arabeszk” c. szóló oboára írt kompozícióját, melyet CD-re is játszott./ Saltus Hungaricus, Bayer Records 2002 /.

Díjak: - MAOE Gyermek-játék pályázat - Zeneszerzői III.díj 2006

- Tehetséges Magyarországért Alapítvány , Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége Kodály pályázat / pedagógiai tanulmány / - nívódíj 2008

 

Vissza a tagokhoz >>